Vannak kérdések, amik mindig felúsznak a tudatom felszínére, hiába nyomkodom le őket. Olyanok, mint az almák a vásári vizeshordóban. Ha beléjük tudnék harapni, istenuccse kikapnám őket onnan a fogaim közé szorítva, aztán elhajítanám. Még csak ki sem harapnék belőlük egy darabot.

Például: Hogy szűnhet meg jónak lenni valami, ami évekig jó volt, zseniális volt? Kit vertünk át? Miért kell minket annyit provokálni egy kis őszinteségért? Hány félisten ad ki egy egészet?

És még sorolhatnám.