A semmi – vagy vákuum – szerintem nagyon hasonlít az írás előtti és utáni állapothoz. Létezik a sima, fehér papír, vagy a végtelen digitális felület, aztán lesz rajta valami, egy történet, amely azelőtt nem létezett.

Vákuumban, amelyből eltávolítottuk még a levegőt is, a benne lévő energiából elképzelhetetlenül rövid időkre parányi részecskék jönnek létre, s ugyanilyen elképzelhetetlenül rövid idő alatt meg is semmisülnek. A semmiből lesz valami. Anyagtalanból anyag. És az a rend, hogy el is kell tűnnie. Az eltűnést pedig az okozza, hogy abban a pillanatban, amikor a részecske, vagyis az anyag létrejön, vele párhuzamosan létrejön egy antirészecske is, amely tulajdonságaiban tükörképe, vagy mondjuk fekete mása, negatívja az anyagnak. Az antianyag.

Elképzelem, hogy amikor egy szöveg létrejön a nagy, végtelen mezőben, ugyanúgy a semmiből, mint a részecske, az anyagtalan energiából, akkor vele párhuzamosan létrejön egy fekete szöveg, egy antiszöveg is, amellyel találkozva megsemmisülnek majd, és energiájukat visszaadják a világegyetemnek.