Egyetlen apró, tulajdonképpen nyelvtani probléma merül fel időnkit. Igeidők.

Egyáltalán nem gondolok rá. Gondolok éppen a sivatagra, arra, hogy homoktenger, arra gondolok, hogy szöveg-antiszöveg, arra, hogy hogy juthatnánk olyan nézőpontra, amelyben nem kizárólag a testen keresztül lépünk kapcsolatba a létezéssel, arra, hogy mindez hogy képezhető le egy szövegben, és akkor megjelenik a kérdés, reggel vagy délben vagy este, hogy ami van, annak hogy lehet vége* egy mondaton belül. Ez nyilván egy elírás. Az elírást pedig mindenki nyugodtan értelmezheti tudattalan működésnek vagy egyszerűen elírásnak. Az értelmezés szabad.

*Tekintsünk el most attól a világszemlélettől, amely szerint mindennek vége van bármely tetszőleges pillanatban, s a következőben újrakezdődik, ezt érzékeljük állandóságnak. Illetve… izé. Talán nem is lehet ettől eltekinteni?