Mások emlékeinek, emlékzárványainak fényében (árnyékában?) látható egy kicsit jobban, hogy mennyire torz a rendszer. Elég, ha csak azt vizsgáljuk, ki emlékszik ránk.

Ránk? Mit jelenthet ez? Nagyon sokat. Lehet emlékezni a hajunkra, jó és rossz mondatainkra, félelmeinkre, arra, hogy akkor mi fölött búsongtunk, miért lelkesedtünk, mit szerettünk, min nevettünk, mik voltak a terveink (vigyázat, ezt már magasabb szint, ilyesmit csak azoknál találunk, akik figyeltek), mit akartunk elmondani és vajon mit akartunk nem elmondani, mit nem tudtunk elmondani – mert sosem volt rá idő – mit vettünk észre a világból s osztottuk meg a mással, akinek az emlékeiben mindezek megtapadtak. Vagy nem tapadtak meg, mert annyira azért nem voltunk érdekesek.