Csupa megnevezhetetlen dolog körül sündörgünk. Amint megnevezzük, agyonvágjuk. Vagy legalábbis megkötözzük vagy bezárjuk, megcsonkítjuk, elveszítünk belőle valamit.

Elvonulni – maradni. Ellentartani? Nem is tudom, az elvonulninak mi lehetne a megfelelő ellenpárja. A sok megnevezhetetlen közül ez az egyik, ami körül nemcsak sündörgök, hanem benne. Hol erre, hol arra. Ez a jelen folyamatos reflexiójáról szóló gondolat folytatása. A folyamatos jelen. Nem működik. Benne lenni mindig – talán lehetetlen is. Sokan benne vannak, s nekem – innen – úgy tűnik, hogy elvesznek. Nekik – onnan – úgy tűnhet, én vagyok elveszve.

Ingajáték ez, oda és vissza, fel és le, bele és ki belőle. Hullámok. Megint.