Elmerülni olyasmiben, amit más – mások, általában – nem tart különösen érdekesnek, vagy éppen hogy annak tart, de túl távolinak érzi, túl sok idő és energia volna közelebbre hoznia. Valamiben, ami kicsit idegen, eleinte egyáltalán nem találni vele kapcsolódást, emiatt aztán misztikus, és furcsa világ, még ha közel is van fizikai értelemben, abban a másik értelemben mindig távol marad – általában, másoktól – s aztán minderről valamiképpen beszámolni, mondani, írni dolgokat, kicsit rányitni az ajtót, eltolni róla a fedelet, nyílást képezni a függönyön, amelyen senki nem szokott átnézni. Ilyesmivel tölteni az életet, akár sivatagban, akár konyhában, ezekről gondolkodni az úton (ha más vezet, akkor a legjobb, erről majd külön), ez jó, mert az egyetlen olyan dolgot hozza magával, vagy még inkább: járatja csúcsra, amivel életet eltölteni nem rossz, a folyamatos rácsodálkozást, a keresésbe apró, meglepetésekkel teli pillanatokat rejt, amik szerteágazó útvonalakká, órákká, napokká egyesülnek.