Sokáig bámulva, kissé talán irigykedve tekintettem a minden szabályt mindig elvetőkre, akiket általában kiváló fantáziájúaknak szoktunk nevezni, s mint minden kísérletező*, állandóan errefelé hajlottam, amikor szárnyalni lehetne, gondoltam, amikor nem érvényesek az ismert rendszerszabályok – ám végül mindig egy másik szabályrendszerben találtam magam. Ez ugyanis azonnal létrejön, amint megalkotsz egy helyzetet, egy akármilyen megengedő, fantáziadús, azt ne mondjam, szabad világot, máris ott vannak a maga törvényszerűségei, amelyeket nem tudsz megkerülni, amelyeket (akár önszántadból, de mégis) be kell tartani.

A szabályok felismerése azonban nagyobb szabadságnak tűnik, mint elsőre tűnt, mert a lehetségesekben és lehetetlenekben való eligazodásra tesz képessé. És arra például, hogy felismerjem a logikátlanságot. Ha rá tudok mutatni mások rendszereiben az ellentmondásra, a lehetetlenre, azzal tulajdonképpen a túlélőkészletemet bővítem. És ettől nem keverjük össze a felelőtlen eszetlenséget a fantáziával.

*kísérletek gondolattal bármilyen vivőanyagon