Jó elszaladtam itt valahol száz után/körül a lassú szövegekkel – amikor azt hittem, hogy már eléggé lelassultam hozzájuk. Ez a folyamat része, észrevenni, hogy nem tartok ott szívben, ahol agyban. Ezt a kettőt összehangolni. Lehet próbálkozni. A légzésgyakorlatok (belégzés – lent tart – kilégzés), a mozgásgyakorlatok (gyaloglás a sivatagban) talán. Az egyik mindig előrébb tart. Már az is sikerélmény, ha rájövök, melyik.

Azt, hogy elszaladni a lassúsággal, viccnek szántam. Is.

Egy csomó dologról tartják, hogy meg kell érni rá/hozzá. Gyűjtöm magamban a gyakorlatokat, a tudásdarabkákat, a felejtésdarabkákat, és azt remélem, hogy ez az érlelődés.

Aztán félreteszem magam, mint egy szöveget, csendes dunsztba. Aztán meglátjuk. Gondolom. Remélem.*

*Mindig ez a vak optimizmus.