Körülnézünk.

Be-lent-ki. Ezt nem feledjük.

Jó, minden szuper, néhány jelölővas tartja magát, látjuk, merre jártunk a nagy, üresnek tűnő, de nagyon is valamikkel teli tájban, és ami még fontosabb: látjuk, hogy merre nem akarunk már menni.

Az első csenevész fásszárúak lesznek a megmentőink. Kettőnyolcvan. Már nincs sok hátra.* Biztatgatjuk magunkat.

*pontosabban: több van hátra, mint előre