Persze hogy nem áll meg a világ. De azért én azt hiszem, hogy néha igenis megbotlik. Amikor veszteség van.

És ilyenkor a valahanyadik (nem olyan sokadik, mint szeretném) gondolat mindjárt a saját élet kutatása, valamiféle számvetés, latolgatás. Mit sajnálnék, mit bánok, minek örülök. Hogy például már a gyerekek, ugye. Hogy nem olyan kicsik. Ez jó, ez nagyon jó.

Akkor most belégzés – lent tart – kilégzés.