97.

Szinte észrevétlenül lopakodik be a jövő idő. Azt írtam, hogy egy év múlva nem lesz jelentősége (ennek a kísérletnek – legalábbis, ami a kísérleti részt illeti), hiszen egyszerre múlt időbe kerül. És minél nagyobb távolságra leszünk tőle, annál kevésbé lesz kísérlet.

Tehát azt is vizsgáljuk, hogy ami itt marad belőle, érdekes lesz-e egyáltalán. Egy év múlva valakinek egyáltalán eszébe jut-e, hogy ez volt?

96.

Aztán az is érdekes, hogy azt, hogy megírtam-e az egészet előre, ebben a pillanatban nem tudhatjuk. Egy év múlva ilyenkor pedig nem lesz semmi jelentősége. Mondom, az idővel való szórakozás egyszerűen mindent jelent.

95.

Írtam itt az előbb, hogy megmutatni, hogy erre is meg arra is képesek vagyunk. Hogy ez volna a munka. Ebben az a fontos, hogy is.

A másság, mást próbálás ad valamiféle (nehezen megfogható, de mégiscsak) értelmet a dolognak. Amit már tudok, élvezetből akarom újra csinálni (ha élvezetet okoz, ha valami jót hoz az, hogy újracsinálom), de már nem feladat. Az mindig csak valami más lehet. A más szándéka, legalábbis.

94.

A feladat – vagy hát jó, legyen munka – jelentősége végül is abban áll, hogy igazolja a létezésünket. Ennél semmivel sem többet, de nem is kevesebbet. Biztosan tudhatjuk belőle (már amennyire bármit biztosan tudhatunk), hogy létezünk.

Feltéve, hogy az elvégzett feladat – vagy hát jó, legyen munka – nem marad rejtve mindenki elől. Ha kiderül. Ha bizonyíték lesz rá, lehetőleg kézzel fogható (már amennyire egy szöveg például kézzel fogható). A lényeg, hogy ne csak a mi kezünk (és egyéb érzékünk) fogja. Ne legyünk a magunk foglya. Haha.

93.

Nem szeretem munkának nevezni, pedig munkább dolgot nehéz elképzelnem. Minden nap A időponttól B időpontig dolgozni valamin. És azon jóval túl. Mondhatnám, állandóan. Állandóan forgatni, vizsgálni, kritizálni, javítani, gondolkodni rajta, építeni, szétszedni, hogy majd egyszer majdnem készen legyen.

92.

A feladat – jól látható, hogy nem szeretem munkának nevezni – mégiscsak az, hogy dolgozzon az ember. Tulajdonképpen mutatás, megmutatás. Hosszú magányban dolgozni azon, hogy megmutassuk, erre is meg arra is képesek vagyunk. A munka nem szereplés.

91.

űr:

(1) Olyan többé-kevésbé elhatárolt nagyobb tér, amelyben nincs semmi emberi szemmel észlelhető.

(2) – kissé választékos –  Az égitestek között levő tér; világűr.

(3) – elavult, irodalmi nyelvben – Üreg.

(4) – átvitt értelemben, választékos – Vkinek, vminek eltávozásával, megszűnésével keletkezett hiány vmely egészben, szervezetben.

(5) – átvitt értelemben, választékos – <Két v. több személy közti> távolság, idegenség.

(A magyar nyelv értelmező szótára)

90.

Aztán itt van a többletjelentés. Szeretem ezt a szót. Meg itt van az újraértelmezés (ezt nem annyira szeretem). Csak azért jutott eszembe, mert most más színben tűnik fel a kérdés, amit (azt hiszem) a hetedik napon tettem fel: Én itt vagyok?

89.

A kísérlet szót nem húzom rá már több dologra, mondjuk inkább azt, hogy mindeközben – a kísérlet közben – fut egy teszt. Meddig lehet elkerülni valamit? (Kikerülni?) Meddig lehet elsiklani valami elől?