Naplovam

Rájöttem. A minap Mergenc felvilágosított a Twitteren, azóta tudom, hogy létezik egy közkeletű tévhit, ami nemcsak a cápáról terjedt el, de bizonyos körökben már rólam is: sosem alszik. És a megdöbbentő hasonlóságoknak ezzel még nincs vége!

(Egyébként muszáj közbevetnem, hogy más körökben meg éppen az ellenkezője terjed rólam, tehát hogy állandóan alszom, és azt kell mondanom, hogy sajnos ez sem igaz.)

Furcsa, hogy miközben azt érzem, hogy az égvilágon semmire sincs időm és ténylegesen semmit se csinálok, kívülről úgy tűnik, mintha annyi mindent csinálnék, hogy időnként meg kell kérdezni – legutóbb Dorqa kérdezte szombaton -, hogy mégis, mikor alszom? Vagy egyenesen azt  gondolják, hogy sose.

Lássuk. Ma például felkeltem (nem korán), azonnal három helyre bejelentkeztem az interneten és az első kávé alatt kitoltam a friss cikkeket a megfelelő helyekre, aztán megválaszoltam két levelet. A második kávénál megterveztem egy Gittegyletes karácsonyi programhoz néhány hasznos apróságot, aztán becsomagoltam és  felcímeztem egy recenziós példányt (nyilván csak ajánlva lehet feladni, mert rohadt vaskos kötet), aztán összepakoltam mindenemet, és útra keltem. Kellett pénzt kivenni, az gyalog úgy 300m (kitérő), aztán a postára menni, amit innen szintén gyalog a legegyszerűbb megközelíteni, nem egészen 1 km-re van, megközelítettem, sőt be is mentem, feladtam a könyvet, azután bebékávéztam a városba, voltam a Podmaniczky utcában céges dolgokat átvenni, voltam a Nyugati téren könyvet átvenni és lélekszakadva még a Dankó utcába is elrohantam (a Lírát mindig még nappali fénynél akarom elintézni, talán érthető), szintén könyvért, mindezt összegyűjtve elindultam haza, tettem egy kis kitérőt (majdnem ittam egy kávét, de aztán nem), most hazajöttem, fogok még főzni holnapra, aztán megírok egy könyves írást, amit egy hete halogatok (és így is csak holnaputánra lesz meg), mindeközben hazajönnek (és elmennek és megint hazajönnek) a gyerekek, meg fogom nézni a holnapi órarendjüket, ha kell, kikérdezem őket néhány tárgyból…

(Erről jut eszembe: ülünk a minap a konyhában, kérdezem Kisebbik Gyereket, na, akkor mi van biológiából. Azt mondja, emésztés szervrendszere. Ó, mondom, tökéletes, valahogy úgy alakult, hogy életemben ebből vizsgáztam legtöbbször, elmondom neked, mi a helyzet vele, nagyon izgalmas, majd meglátod. El is mondtam és még csak a patkóbélnél jártunk(!), a kedves kis hasnyálmirigy környékén, és szerintem nagyon szellemesen írtam le az egész berendezést, nem beszélve a vidám enzimekről, akik jönnek-mennek a maguk kis csatornáin, amikor ránézek, és látom, hogy hullasápadt. Gyanús volt, hogy egy ideje nem kérdezett semmit, de nyilván olyan beképzelt vagyok, hogy azt hittem, hogy a magával ragadó stílusom kötötte le, de csak azt mondta, oké, anya, elég volt. Rosszul vagyok.)

…szóval körültekintően fogok eljárni, kikérdezéskor a tankönyvi adatokra koncentrálok. Majd. Most megírom ezt a cápa-dolgot, mert eszembe jutott. Nem olyan sok ez egy napra, szerintem. (Jó, még éjjel egy beküldött cikket megszerkesztek, de az mondjuk fél óra – negyven perc, attól függ, mennyit baszakszok* vele.)

Tehát, ahogyan a cápával kapcsolatban, úgy velem kapcsolatban sem igaz, hogy nem alszom. Azt is megtudtam (ismét thx Mergenc), hogy a cápák felfekszenek a tengeráramokra, úgy alszanak. Na, én is pont ezt csinálom. Minden éjjel. Jó, van, hogy hajnalban, de csak mert a hajnali áramlatok sokkal jobbak.

És még valami. Mindegyikünk ilyen cuki:

_______

*szerkesztői munkálatokat összefoglaló szakkifejezés