A dolgok

Naplovam

Csak hogy naplózzak, ha már van naplóm, elmondom, hogy állnak a dolgok mostanában.

Nem mentünk Isztambulba, mert éppen olyan szinten volt a terrorfenyegetettség, hogy nem volt kedvünk – tudom, hülyén hangzik, de így van. Mert egyébként van kedve az embernek szép tavaszon megnézni a világ egyik leggyönyörűbb, legizgalmasabb városát, nem gondolja, hogy pont őt fogják felrobbantani, tekintve, hogy épp robbantottak, szóval valószínűleg a következő héten nem fognak, de nincs kedve a világ egyik leggyönyörűbb, legizgalmasabb városát katonák és rendőrök felügyelete, szigorú tiltások mellett (vagy azokat kijátszva) megnézni. Ez a helyzet. Buktunk egy csomó pénzt, ki se számoltam, mindegy, ennél nagyobbat is vesztettünk már és szerintem nagyobbat vesztettünk volna egy szorongó utazással.

De van jó hír is.

Mindjárt itt van Attila születésnapja, a száztizenegyedik. #ja111

És itt a Posztolj verset az utcára – 2016 is. #pv2016

Amiben az a jó, hogy megint tele lesz verssel a város, az ország, a világ április 11-én, a magyar költészet napján. Az meg a szenzáció, hogy most már saját felülete van az egész megmozdulásnak, Pál Tamásnak köszönhetően van egy közös helyünk a nagy virtuális térben: www.posztoljverset.hu – csodás költészet napra számíthatunk.

posztoljverset2016-cover5

A másik jóság, hogy már az előestéjén nekifogunk a posztolásnak, és már déután lesz egy kis összejövetel a Massolit Books & Café kertjében, tehát vasárnap, április 10-én, délután 4-kor. Akinek kedve van, jöjjön el, itt van az esemény a Facebookon – kattintsátok be, ha jöttök! Én ott leszek, 111 db, azonnal posztolható József Attila verssel, de klassz lenne, ha ti is hoznátok, amit gondoltok. Celluxot például 😀

És ha posztoltok verset április 11-én bárhol a világon, és már regisztráltatok a posztoljverset.hu-n, akkor azt is jelezzétek a Fb-n, nagyon örülünk neki: Posztoljverset-esemény.

Ezen kívül az is van, hogy tegnap volt Spiró György köszöntése, hetvenedik születésnapja alkalmából, ott jártam és természetesen dedikáltattam – illetve ez egyáltalán nem tűnt reális lehetőségnek, amikor először megláttam a kígyózó sort, de aztán egy cigivel és három pocsék képpel később (amiket nyilván én csináltam a rettenetes megvilágításban), egyszer csak kevesen lettek a sorban és beálltam. Ezt ide is teszem emlékebe:

tavaszi

Szóval, vannak dolgok, a magam részéről úgy érzem, hogy kicsit sok is, mármint nekem, mármint feladat, mármint munka.

Ja, és azt tudtátok, hogy évi 5500 milliárd (!) forintot spórolok nektek? Na jó, nem én, de én is. A fizetetlen munkát végzők ennyit spórolnak a társadalomnak, bizony, itt van róla a cikk a HVG-n. Na, ugye.

Készülök a Nagy Utazásra

Naplovam

utlev

Fejben már elindultam, lélekben még nem. Ennyire távoli helyre még nem jutottam el életemben, és most nem annyira a kilométerekben mérhető távolságról beszélek. Isztambul.

Ma megrendeltem egy útikönyvet, a Berlitz-félét. Nincs nagy rutinom útikönyvekben, általában a netről szedek össze minden információt utazás előtt. Most se fogom kihagyni, de eszembe jutott, hogy amikor 2005-ben, életemben először Párizsban jártam, az utazás előtt hetekig forgattam, tanulmányoztam (sőt aláhúztam, meg cetliztem) a párizsi útikalauzt. Bejött. Sokkal jobban ismertem a várost, mire odaértem, mint hittem volna.

A mostani ötlet (meglepő fordulat!) ötletszerűen keletkezett, Az Ember Akivel Éljük Az Életet, már hónapokkal ezelőtt lefoglalta az olcsó repülőjegyet, szinte találomra, amikor éppen azon gondolkodtunk, hogy jó lenne 2016-ban elmenni végre valami igazán érdekes helyre. Mostanra már szállásunk is van, ott fogunk lakni Európa legszélén. Bent, a város legszebb részén, ott, ahonnan át lehet gyalogolni Ázsiába. Azért ez nem semmi. Úgy értem, elfog egy különös érzés hogy most majd a saját szememmel láthatom mindezt.

Amikor közeleg az utazás, főleg, ha a Nagy Utazás (NU), hirtelen semmire nincs idő. Szeretnék mindennel végezni, mindent elintézni, előre megcsinálni, amit csak lehet és semmiképp nem hagyni befejezetlent (pedig a legfontosabb befejezni valómat muszáj lesz). Kicsit mintha a nyomokat tüntetné el maga után az ember. És persze ne hagyjak itthon semmit, jó, csak öt nap, a fényképezőgépet biztosan nem felejtem, a többi meg talán nem is olyan fontos. Ja, útlevél. Az nagyon fontos, azt folyton itt tartom, szem előtt. És nézem, milyen az időjárás, nehogy a végén az legyen, hogy nem lesz egy göncöm, amit felvegyek… A biztonság kedvéért azért elolvastam a fapadoson is, hogy mire lehet számítani. Meg vagyok nyugodva, semmivel nem rosszabb a helyzet, mintha Párizsba vagy Londoba mennék. Ugye? Nahát.