Kedves Naplóm! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

Hirtelen felindulásból elkövetett naplóbejegyzés.

Vettem egy nagy levegőt, megembereltem magam. Szoktam ilyet  csinálni, amikor úgy látom, felül kell vizsgálnom az álláspontomat valamivel vagy valakivel kapcsolatban. Olykor ez igen hasznos, sok dolgot látok idővel másként, változik a véleményem, finomodik (mint a kőolaj a csőben, haha), szóval nehogy már személyes indulatok vagy korábbi tapasztalatok befolyásoljanak engem úgy általában, hiszen mik azok, semmik, legyen nekem rendes, megalapozott, lehetőleg minél objektívebb véleményem és külöben is, a lelki békámhoz pont kellenek az ilyen megnyugtató feloldozások, amikor mindenkit és mindent felmentek, megértek. Konfliktuskerülő vagyok.

Naponta olvasok el egy halom szart kéziratot, igazán el tudok vonatkoztatni. Mindentől. Tekintsünk tehát a szövegre mint szövegre, a jóisten áldja meg. Máshogy nem is lehet persze vagyis nem érdemes. Ezt én úgy csinálom, hogy elfelejtem a nevet, ami fölé (alá) van írva, mindent elfelejtek, csak a betűk sorjáznak szépen előttem és hagyom, hogy beszaladjanak a szemembe én meg, mint egy (többé-kevésbé elbaszott) teaszűrő, felfogom a hordalékot. Ez egy jó módszer, büszke vagyok rá, évek alatt fejlesztettem ki.

Most egy életműről van szó, egy folyamatosról (tehát az illető még él). Két (2 db) szövegig bírtam és vége. Az adrenalin úgy tolult a vérembe, mintha legalábbis valaki a szemem láttára nyúzná a macskámat. Szövegek, de minek, szövegek az értelmetlen semmitmondással, szövegek a szörnyű akarással, amikre a legeslegjobb esetben is annyit lehet mondani, hogy csinos kis blöff. Az embernek ökölbe szorul az agya. Valami kibaszott intellektuális válaszcsapásra gondol, amiből persze semmi nem lesz csak az ordítás.

Nem tudom pontosan idézni Jász Attilát, a szerkesztő intelmeit, de az a lényege, hogy ne írj, csak ha nagyon nem bírod tovább. Ne írj verset, ne küldözgesd a lapoknak, hidd el, van más megoldás a szaros életedre. Ilyen csúfat persze nem ír, természetesen ezt már csak én indulatoskodom hozzá.

És én kérek elnézést.