Ha az ember többedmagával él egy háztartásban, nagyon meggondolja, mit merészel kidobni. Lehet ugyanis, hogy az asztal szélére helyezett, az egyszeri szemlélő számára felismerhetetlen, hovatovább értelmetlennek, esetleg szemétnek tűnő tárgy valamelyik kedves családtag számára az Élethez Nélkülözhetetlen Holmi, úgymint Telefontöltőzsinórösszefogó, Cippzárhúzóraszerelhetőfityegő, Valakiadtaéselfogomtennibigyó.

Azon kapom magam, hogy egy Kis Darabka Műanyagot forgatok az ujjaim között, amiben az a fölöttébb gyanús, hogy nagyon úgy néz ki, mint ami letörött valamiről. Fekete, viszonylag szépen megmunkált műanyag, egy korong darabja, te jó isten, ha ez valami Nagyon Fontos Műszaki Cikkről van, akkor nekem annyi. Feltéve, hogy én törtem le.

Márpedig az ilyesmit sosem lehet kizárni. Lázasan kutatok az emlékezetemben, leejtettem-e mostanában valamit, netán odavágtam, vagy valamire valamit rátettem-e, de egyszerűen semmi, semmi nem jut az eszembe. Engemet még Kis Darabka Műanyag ennyire kétségbe nem ejtett, el nem gondolkodtatott, próbára nem tett.

Forgatom, nézegetem, kicsit félek is, hogy kiderül, miről való… Ám valamiképpen vigasztal a tudat, hogy ez a jó műanyag itt lesz majd akkor is, amikor én már porladok, és akkor is, amikor ezt a szétlyuggatott panelházat végre megeszi az idő.