Van az a (nyomasztó) érzés, hogy minden körbeér. A szavak is körbeérnek egyszer. Elindulnak, mintha világokat szelnének át, ismeretlen, elképzelhetetlen területeket, azután önmagukba fordulnának végül. Léphetünk-e kétszer ugyanabba a szóba?

Azért a világ VAN.

És ismerjük azt az állapotot, amikor egy szövegen (olvasóként) huss, átszáguldunk, aztán napok, hetek múlva is azon gondolkozunk. Hogy ha olyan könnyed volt, mi a fenén is gondolkozunk. De nem marad el, jön velünk. Van a (hosszú) prózának ilyen megfejthetetlen, tettenérhetetlen titka.

Félek és I

Talán a címadás. A frappáns, egy-, legföljebb kétszavas címek, amelyeket úgy kedvelek (még ha pont nem is sikerül ilyen címeket adnom, mert a cím az nem kitalálás, minthogy semmi sem az igazán).

A cím, amivel felcímkézzük a dolgokat, mindjárt úgy tűnik tőlük, hogy valamiféle rend van. Hogy valamiféle rend egyáltalán lehetséges. Az életemet szeretném könyvekre osztani.

És akkor egyszer csak eszébe jut a terasz, ahol tavasztól őszig lehetett tanulni, Emi néni, szolfézsórák, a kertben tekergő öreg fák, nagy lombok, dús növényzet, csönd vagy aligzaj. Benne furulyaszó, skálák, terc, nagyszekund, koppantások, egy triangulum hangja. Nevetés. Az a kert már nincs meg, azokat a fákat kivágták, az öreg házat felújították, szürkére vakolták fehér szegélyekkel. Tehát visszamenni nem lehet.

Hatni. Hatással lenni.

Ez a mi munkánk bajunk, s nem is kevés.

hatás

főnév

1. Általában a hat [1] (1–2) igével kifejezett folyamat, az a tény, hogy vki, vmi hat vkire, vmire; befolyás.
2. Ennek következménye, eredménye mint vmely állapot v. változás.
3. Vkinek, vminek az a képessége, ereje, tulajdonsága, hogy vkire, vmire hat, változást, átalakulást idéz elő rajta v. benne.
4. Az a tény, ill. mód, (a)hogy vki v. vmi vki(k)re hat; az a benyomás, melyet vki, vmi a szemlélő(k)ben kelt.

(A magyar nyelv értelmező szótára)

És még a szívről (tudtam, hogy valamikor ilyentájt érünk el ehhez a szervhez, hiába akartuk ezzel kezdeni). Arról a szívről, amelyik képes megesni.  (Megesett.) Abból erősödik, aminek aláveti magát, hogy fölemelje. Ez egy csalóka és veszélyes dolog. A fölemelés nem tarthat örökké, egyszerű fizika, csak egy darabig lehet emelni és valaminek el is kell fáradnia. Mindenkit nem lehet. Meg lehet próbálni, persze. És akkor már csak az a kérdés, hogy ki a betegebb.

A szív, ami megesik, egyúttal el is esik. Van ez az állandó harc, amit észre sem veszünk, de van. Állóháború inkább, egymásnak feszülő egók. A győzelem sokszor csak annyi, hogy nem esni meg a szívnek. Semmi fanfár, semmi diadalmenet. És mégis a gyengeség tűnik erőnek, a szív, ami ellágyul, az valóban felemeli a másikat. És roppant erő kell a hullasúlyhoz. Nem is gondoljuk, mennyire nehéz egy sérülés. Még ha nem is súlyos.

Arra gondol, az ő szívére játszani lehetett mindig.

(Belégzés – lent tart – kilégzés.)