vicces címkéhez tartozó bejegyzések

Hippopotomonsztroszeszquipedaliofóbia

Dátum: Szerző:

Naplovam

Nálatok laknak-e fóbiák? Nálunk nem nagyon. Nálunk inkább ilyen igazi rettegések, például félelem attól, hogy kiderül, végérvényesen és visszavonhatatlanul bebizonyosodik, amit úgy is tudunk. Mondjuk, hogy valaki (akár mi magunk) rettenetesen hülye. És hát az, hogy a hülyeség nem fáj – mint tudjuk -, nem igaz. És ezen semmiképp nem lehet változtatni, még akkor sem, ha nagyon sokáig, kitartóan és folyamatosan félünk tőle. Fáj az.

Ez megalapozott félelem, nem úgy, mint a Hippopotomonsztroszeszquipedaliofóbia esetében, ami egyébként annyit tesz: hosszú szavaktól való félelem. Képzeljük el a pácienst, akivel közölni akarják ezt a diagnózist. Hogy adják be neki? Haha.

A hosszú szavak persze félelmetesek, meg a hosszú szövegek (azok nagyon), de az igazán félelmetesek a rövidek, mindig a rövidek. Amik olyan egyszerűek, mint egy faék, épp ezért kikezdhetetlenek, nincs rajtuk fogás. Rövid szavak, rövid mondatok.

“Nem úgy van.”

“Nem érted.”

“Nem szeretem.”

“Jól van.”

“Takarodj.”

“Kuss.”

“Elég volt.”

“Semmi.”

“Kár.”

“Sajnálom.”

“Igen.”

“Nem.”

De ha jobban meggondolom, úgy látom, mégiscsak vicces. A tudomány is vicces. Minden vicces.

Maguknál mindenki hülye?

Dátum: Szerző:

Úgy döntöttem, nem veszítem el a Facebook-hírfolyamban ezt a néhány háztáji beszélgetésünket és mondatunkat, inkább összeszedem és megőrzöm itt:

*

Ha megtanulod ezt a részt az epikáról, cserébe mutatok egy nagyon félelmetes novellát. Ott van, abban az ártalmatlannak tűnő kötetben.

*

– Azt hittem, almát eszel.
– Igen, szokatlan ez a haraphatóság egy őszibaracktól.

*

– Szakítottam a fagyival.
– ?
– Nem eszek többet.
– Szomorú vagy?
– Nagyon. Jól jönne most egy kis fagyi.

*

– Te mikor alszol?
– Szinte mindig.

*

Anya, te felvetted a pulcsimat… ami a tiéd?

*

– Hé, ez a szatyor meleg!
– Persze, mert macska van benne.

*

– Anya, gondolj bele, hogy…
– Dehogy gondolok.
– De, ha belegondolsz…
– Mondom, hogy nem.
– Jó, de gondolj már bele…
– Hé! Ne feleselj anyáddal!

*

– És te hogy vagy, Péter?
– Hát kérlek, lett egy nagyszerű ízületi gyulladásom.
– Ó, gratulálok hozzá!
– Köszönöm szépen, csodálatos volt.

*

Anya, úgy szeretlek, hogy ha annyira megölelnélek, amennyire szeretlek, kijönne a beled.

*

Na, én azért veszek mindig kétszer annyit, hogy ha elfogy, akkor ne fogyjon el.

*

– Pocak idén nem lesz levert, új barátja van, a kevert.
– Ú, de imádom azt.
– Az Activiát?
– A kevertet!

*

– Anya, rajtad kívül senki nem hívja cigarettapapírnak.
– Hanem? Cigipapír?
– Nem. Cépé.
– Értem. Mint a pézsé a papírzsepire.
– Igen, de azt se mondd, az gáz.
– A pézsé?
– Igen.
– A cépé nem?
– Nem. Az normál.
– Értem.

*

– Mire is mondtam, hogy na, egész nap ezt fogom hajtogatni?
– Nem tudom, de hogy nem fogod, az már szinte biztos.

*

– Ennek a körömlakknak olyan szaga van, mint a Technocol Rapidnak volt régen.
– Aha.
– Azzal lehetett szipuzni.
– Tényleg?
– Igen, a tejszínhabos flakonnal is lehet.
– Tudom, anya… illetve… most már tudom.

*

– Mit csinálsz?
– Rákentem a krémet a lábamra.
– De ez kézkrém.
– Lázadok.