Egy kimaradt nap emlékére.

Még valamit a homokról.

Van olyan japán tengerparti szakasz, ahol nukleáris tevékenységből származó üvegszerű szemcsék vegyülnek a homokba. Ez még a világháborús atombombák hagyatéka.

A világon több helyütt, radioaktív szennyet mos a parti homokba a tenger.

S akad, ahol korábbi meteorit-becsapódás mikronnyi nyomait láthatjuk, ha a homokot megfelelő nagyító alatt vizsgáljuk.

A legérdekesebb rejtélyek között az is ott van, hogy vajon miféle logika irányítja azt, mi marad meg a tudatunkban. Hogy például én egy húsz évvel ezelőtti beszélgetésből miért arra emlékszem, hogy arról folyt a vita, hogy kell-e gersli a káposztába, s miért van az, hogy erre hivatkozva azonnal tudja más is, hogy melyik volt az a beszélgetés, az az alkalom. Miért jegyezzük meg a gerslit és miért olyan nehéz azt összerakosgatni, hogy mikor is volt ez pontosan. (Gersli nem kell.)

„Tételezzük fel, hogy az ember nem buta.”

(Dosztojevszkij)

viszontagság

Váratlan és kellemetlen eset(ek sora), amely vkit v. vmit vminek során ér; kedvezőtlen fordulat, kellemetlenség, baj, megpróbáltatás.

(A magyar nyelv értelmező szótára)

Arról jutott eszembe, hogy már eszembe se szokott jutni, hogy éppen eszembe jutott.

Hány dolog van így.

A fontos, hogy haladjunk, ami marad: minden, ami nem hiányzik.

Mielőtt elhagyjuk a sivatagot, nem árt, ha

.

.

.

.

.

.

.

.

kihúzzuk a fejünket a homokból.

Nem, nem, nem, jó a módszer. Mármint a tájékozódási. Hiszen mindenki tudja, hogy ha a földön (vízen) nem találunk megfelelő viszonyítási pontokat, fölfelé kell nézni.

Jaja. A csillagok.

Körülnézünk.

Be-lent-ki. Ezt nem feledjük.

Jó, minden szuper, néhány jelölővas tartja magát, látjuk, merre jártunk a nagy, üresnek tűnő, de nagyon is valamikkel teli tájban, és ami még fontosabb: látjuk, hogy merre nem akarunk már menni.

Az első csenevész fásszárúak lesznek a megmentőink. Kettőnyolcvan. Már nincs sok hátra.* Biztatgatjuk magunkat.

*pontosabban: több van hátra, mint előre

Számunkra szinte semmi sem kielégítő. A végtelen egybefolyó homoktenger sem eléggé az, ami. Még hogy unalmas. A vihar után előbújó állatok, a csordától elszakadt állatok, a vadászó állatok. A pinceborgarak. A kaméleonok. Megannyi izé meg hogyishívják.

De azért valami zöld legyen most már. Nem szívom el, megígérem.